<$BlogRSDUrl$>
Google

hétfő, január 09, 2006

vasárnap:
anyámmal nagy nehezen meg tudtunk egyezni, h ki mikor használja az autót. reggel elvittem magamat előadásra, ő meg magát haza. előadás jó volt, laboráltunk. jányok is szokás szerint. nem tudom ragozni, jó volt az a lényeg, elég jó ez a brigád. utána ebéd, anyámra rácsörögtem, h akkor most jön kocsival v sem v mi van. nagyanyámhoz nem szóltam egy szót sem, mert szilveszter másnapján amikor mindenki ott volt én elkezdtem mesélni vmit, erre azt mondta, h az senkit se érdekel, amit én mondok. mondom magaban, h oké, ha nem érdekel, akkor ne beszéljünk. most meg csodálkozik, h csend és hullaszag. anyám értem jött, nekem keleltt volna elvinnem világ végére, csak nem tudott rendesen navigálni, ezért eltévedtünk, aztán inkább kiszállt egy buszmegállóban ami elvitte oda ahova kell.
hétfő:
fúú, nehéz volt kelni, vonzott az ágy vissza nagyon. azért felkeltem, és elmásztam suliba. jó hideg volt. utazás közben láttam sok szimpatikus lányt, de nem tudtam őket megnézni jól, mindig háttal voltak nekem. az egyiket már annyira követtem, h beértem, és majdnem belenéztem a fejébe, h lássam az arcát. :D [mert vonásaiban Esztire hasonlított, így érdekelt, itthonról visszagondolva meg pláne, h nem láttam E-t :~( ]
multimédia érdekes volt. paráztam tőle, mert nem tudtam, h mi lesz ma, de végül kaptunk egy tutorialt, nem is vizsgakérdés(eke)t, meg mintát, aki elakadt v vmi nem sikerült, annak segített a tanár. sztem jó lesz ez. előadáson nem volt bent a tanár, eltűnt a föld színéről, a helyettesítése is. ez igazából a jegyek szempontjából érdekes, valószínű, h a gyakorlati jegyet kapjuk meg. programozáson vizsga, a kérdésekre a válaszokat nem tudta senki se, aztán jó negyedóra után esett le, h nem vettük azt az anyagot, amit kérdez. óra vége előtt 8 (!!!) perccel új kérdések. kikerestük a szimpatikus választ, és olyan csoportosak lettünk. remélem jó lesz. angoltanárnőnek vettünk virágot, mert ugye elmegy sajnos. :~( nagyon örült neki, aztán összefoglaltunk. akinek ötös lett, annak megvan a félévi vizsgája, a többieknek írniuk kell. mi megkaptunk az ötödik kisötöst, így kaptunk egy nagyötöst. na meg mindig bent voltunk, ezért egy jeggyel jobbat kapunk majd. aki utána jön, az meg vmi 50 éves nő, aki az unokájával van gyesen. (persze ez okozott pár embernek logikai problémát, h akkor azt a gyereket nem ő szülte.)
holnap meg programozás. gázos kemény lesz.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com